Régóta nem jelentkeztünk friss hírekkel kis fészkünk állapotáról. Ennek több oka is van.

Egyrészt, a nyáron nyaraltunk. Gyakorlatilag minden hétvége be volt táblázva. Azért jó kis nyár volt. Volt vízitúrázás, bringázás, Bloo-val nagy túra Ausztriába, családi nyaralás, Pécs, bogarazás, és a legújabb édes szenvedélyem a via ferrata.

Szóval remekül telt a nyár. Ennek következtében viszont sem az anyagi keret, sem a szükséges idő nem állt rendelkezésre. Pedig ha a kettő közül bármelyik lett volna, komolyabban haladtunk volna. Azért nem telt teljesen tétlenül a nyár. A megmaradt keretünkből Tibornak hála elkészült a beépített szekrénnyel egybeépített ággyal egybeépített könyvespolccal egybeépített bringatárolóval egybeépített éjjeliszekrény (tetszőleges sorrendben). Gyönyörű és praktikus. A gázrugók segítségével felhajtható ágyunkat körülöleli a könyvespolc. Mellettünk pedig a szekrény aljában 3 bringa könnyedén, 4 pedig szűkösen elfér. A bringatároló szekrénybe még tuningoltam egy polcot, így néhány alkatrész, alkatrészes doboz is prímán elfér.Van hely a pumpának, a váltás gumiaboncsoknak, stb. A bringák fölött ruhás fiókok, és szekrények, melyek részben az ágyról érhetőek el, részben még arról sem, merthogy plafonig ér a szekrény. Természetesen fölül a kevésbé használatos cuccok vannak, lejebb pedig a mindennapiak. Nagyon szeretjük, bár kissé meg kellett szokni. A bringák igényes tárolása azonban nálunk elég fontos szempont. A nagy szekrénynek hála szinte az összes dobozt megszüntettük.

Még az ágyon van némi alakítani való. Ki kell alakítani azt a szíjazást, ami megakadályozza, hogyha felcsukjuk az ágyat akkor minden lecsússzon róla. Era elkészítette a világ legszebb ágytakaróját egyik felén Bloo-val, a másikon Tepivel. Ha meg lesz a szíazás, akkor ez majd prímán egyben tartja az ágyneműt. Az ágyneműtartó kitámasztó, amit Tibor a héten küldött el, szintén felszerelésre vár.

Időközben azért elkészült a loggiás-szoba tapétázása, festése, parkettázása is (még szintén szegély nélkül.)

A hétvégén Era legnagyobb örömére felszereltük a fajansz sarokpolcokat a fürdőbe. Igen praktikusak, és jól is mutatnak. Szegény kis fúrógépem megdolgozott rendesen a betonnal, pedig príma BLACK & DECKER vídiás fúrószáraim vannak, amiből a 4-est már el is intéztem. Egyrészt szépen elszíneződött, másrészt már el is nyalódott a csúcsa. A csempefúrást egy sima kézifúróval végeztem. Hogy ne törjem el a csempét először finoman megpontoztam a fúrás pontját, majd sima fokozaton átfúrtam a csempét, és a ragasztót, és csak amikor elértem a betont , akkor váltottam ütvefúró funkcióra. 4-es fúrószárral előfírtam, majd a 8-assal már gyerekjáték volt a fúrás.

A nyáron még gyarapodtunk pár szép emlékű bútorral és pár hasznos tárggyal. Drága Manci Nagyi eladta pomázi telkét, amihez ha nem is sok, de pár szép emlék azért kötött. Innen szereztünk 2 kredencet, és egy csomó másnak lim-lomnak tűnő tárgyat. Köztük olyan csemegéket, mint a Dédnagyapám legénykori kosarának megmaradt tetejét, vagy az Era által gyönyörűen felújított kitudja hány éves fonott fotelt. Vannak még edények, poharak evőeszközök, csecse-becsék. Szinte mindent elhoztunk volna ha lehet, és nem azért mert kapzsik voltunk, hanem mert nem volt szívünk otthagyni még egy csorba bögrét sem. A kredencek felújításra szorulnak, és csak az egyiket van helyünk megtartani, de nagyon szépek lesznek, és reméljük a másiknak, amit nem tudunk megtartani, jó helyet találunk, szerető családnál.

Itt tartunk most, és itt van az ősz itt van újra, tehát remélhetőleg ismét haladni fogunk.

3 hét múlva jön a burkoló, hogy megcsinálja a loggiát, reméljük nem fog fagyni, és akkor ott is szépek leszünk. Jövő hónapban lesz pénzünk a bordűrre, azt is felragasztjuk majd. Amihez nem kell pénz az a parketta szegély, amihez viszont fúrni kell. Vagy hiltit bérelünk, vagy (veszünk) vagy fúrószárat veszek, az viszont elég szenvedős, de működik. A konyhabútorunk ajtajait még mindíg várjuk, reméljük a sógor lassan elhozza majd őket, mert ki van fizetve, állítólag készen is vannak. nagyon várjuk őket, mert érkezik velük néhány polc is. Így bekerülhet a mikró a konyhába, és a fürdőbe is felkerül egy fapolc a piperecuccoknak.

Újra itt.

A múlt hét elment , pedig nagyon rajta voltam a fürdő plafonján. Sajna csak addig jutottam, hogy vissza lett csiszolva az első glettelés. Szegény fürdő plafon, amilyen kis felület olyan nehezen készül el. Apa mindig húz is vele.

Viszont a loggiás szoba nagy átalakuláson ment keresztül. Először is pénteken ki lett ürítve. Ez azonban nem ment egyszerűen. A kisebbik szoba, ugyanis az elmúlt hónapokban afféle raktárként, anyag és szerszám ellátó központként üzemelt. Itt tároltuk az eddig fel nem használt anyagokat, parkettát, tapétát, stb, valamint minden szerszámot, eszközt, létrát, bicikliket, Era íróasztalát, a cipős dobozt stb stb…

Na mármost, ezek nagyon jól elvoltak eddig, viszont most mindennek helyet kellett találni. Ez nem volt egyszerű, és leginkább az erkély sínylette meg a dolgot. A bringák a lakóhelységbe kerültek, a szerszámok a közlekedőbe, a parketták meg az íróasztal az előszobába, és kb minden más a loggián kötött ki. Itt lett 3 rés a dolgok között, hogy ki lehessen lépni a növényekhez ápolni őket, és ennyi. Elég durván néz ki.

A helyzetet még tetézi, hogy mindent vastagon belepett a glettpor. Történt ugyanis, hogy a felújítás legelején, amikor készen lettünk a nagyszoba glettelésével átküldtem Zsédőt, és Erát a másik szobába, ahol felügyelet nélkül – nyilván a fáradtság hatására – elbohóckodták a dolgot, és vastagon és rosszul gletteltek. Sajnos ez az igazság, bár amúgy sokat segítettek, ez el lett cs.szve. Na ezt a vastag glettelést el kellett tüntetni. Méghozzá gyorsan és kevés energia befektetéssel.

Erre találták ki a flexet és az olyan gumikorongot, amire csiszolópapírt lehet rögzíteni. Ebből vettem egy doboz 40-es papírt. Már pénteken a kipakolás után nekiestünk, de nem ment gyorsan, majd szombat délelőtt Macitej barátommal teljes gőzzel láttunk neki a nem is olyan könnyű melónak. Ugye a flex verte szét rendesen a port, ami miatt 5-10 perc munka után olyan por volt a szobában, hogy a kezemben tartott flexet nem láttam. Ilyenkor tartottunk egy szintén 5-10 perces pihenőt ami közben lógtunk kifelé az erkélyről friss levegővel átjáratva tüdőnket, és dumáltunk. A meló kemény volt, de haladtunk. A korongok gyorsan fogytak, de kitartottak végül. kb 2 óra munkával meg is voltunk. Az ablakok, erkélyajtó tárva-nyitva, áradt kifelé a por, de sajnos a lakás minden szegletébe eljutott.

Már épp az utolsó simításokat végeztük, amikor dörömböltek az ajtón. Egy már ismert néni a 10. emeletről volt az a gondnoknénivel. Hát ez a kb 70-80 éves öregasszony kikelve magából magyarázta, hogy a por beszáll a loggiájára, és hogy megyek-e hozzá takarítani, meg hogy a fia asztmás, és hogy ezt nem lehet bírni, meg… hogy ez megy mióta beköltöztünk. Ahha. Ja meg hogy a fia mondta, hogy olyan mintha tűz lenne, úgy száll a por. Meg magyarázta ott a gondnoknak, hogy nézze meg, hogy nézek én ki, és hogy nálunk a lakásban is mekkora por van.

Nem azzal van a baj, hogy szól, hanem a stílus. Persze, por van, de én se jókedvemből csinálom, és egyszer kell megcsinálni. Magamhoz képest bunkó voltam, bár úgy látszik nem eléggé, mert cimborám azt mondta túl kedves voltam a nénivel.

Na, visszatértem a flexhez, egyrészt, hogy nehogy már pont akkor hagyjuk abba, amikor ránk szólnak, másrészt mert volt még pár simítani való, meg addig terveztem csinálni, amíg az 5. papír is szét nem szakad. Ez hamar bekövetkezett, majd kezdtem pakolni, Macitej meg bevette magát a fürdőbe. Kisvártatva égtelen szirénázás és bár nem láttam tűzoltónak véltem. Még mondtam is Macitejnek, remélem nem ide jönnek. Aztán rendőr is jött, ezt már láttam az ablakból.

Egyszer csak dörömbölnek az ajtón. Ekkor már biztos voltam benne, de amíg ki nem nyitottam az ajtót nem akartam elhinni. A folyosón 4 teljes felszerelésben megjelent különböző eszközöket a kezükben tartó tűzoltó álldogált, felkészülve mindenre. Impozáns látványt nyújtottak. Nem véletlen, hogy hősöknek kijáró tisztelet övezi őket. Már a megjelenésük is magával ragadó. A kemény csizmák, a sötét színű egyenruha, a tiszteletet parancsoló sisakok, a nagy és nehéz szerszámok, és tűzoltóeszközök a kezükben... Miután röviden tisztáztuk a helyzetet, jelentettek a rádión, majd még ácsorogtak kicsit. Idő közben megjelent egy rendőr is, akivel szintén tisztáztuk a helyzetet, majd felszóltak a kaputelefonon, hogy küldjem le a rendőrt, mert megvan a bejelentő.

Ezek után tépelődtem kicsit, majd csupa porosan, úgy, ahogy voltam, lementem a földszintre, nem is tudom miért. Hogy hátha szükség van rám. Közben a lépcsőházban még mindig zengett a 10. emeleti néni károgása. Mindenki tök jó fej, é s megértő volt. Az említett nénit leszámítva mindenki mondta, hogy hát igen ez ezzel jár, meg egyszer meg lesz, és hogy nem vagyunk hangosak se. A port meg össze lehet takarítani. A tűzoltók is jó fejek voltak, úgy tűnt örülnek, hogy nem kellett életet menteniük ezen a szép szombat délutánon. Azért elég kemény volt, hogy kint volt egy szerkocsi, meg egy létrás tűzoltó, és két rendőr. Odalent még megtudtam, hogy a szomszéd házból is hívták a tűzoltókat, meg a mi házunkból a 10-ről valaki. Na lehet tippelni…

Három dolgot fűznék hozzá:

1. Mivel kb. 2 órája folyamatosan poroltunk, így elég későn lettek kihívva a tűzoltók. Ha valóban tűz lett volna, már elég nagy lett volna a baj.
2. Mivel 10 percenként megjelentünk az erkélyen és kb. 10 percig ott is tartózkodtunk, teljes nyugalomban, beszélgetve,  nem kiabáltunk, nem kértünk segítséget, sőt az egyik 9. emeleti szomszéddal el is beszélgettünk (szintén jó fej volt, hogy hát igen ez ezzel jár, és jót mulatott a külsőnkön) nem figyelhették sokáig az esetet azok akik hívták a 105-öt.
3. Senki nem sietett a segítségünkre. Ha tényleg tűz lett volna, akkor aki kihívta a tűzoltókat, nem rohan segíteni? Nem dörömböl, vagy nem győződik meg róla, hogy tényleg tűz van? Én biztos azt tenném.

A kalandok után Zoli segítségével körbegletteltük a szobát, majd vasárnap délelőtt egyedül befejeztem a plafonnal, illetve próbáltam feltakarítani a port. A módszerem bár nem víztakarékos, de kétségkívül hatásos. Első körben a mosdóban kimosott felmosóval kicsavarás nélkül felmosok, majd újabb öblítés után kipréselek belőle annyi vizet amennyit csak tudok, és úgy szedem össze a vizet. Minden törlés között a mosdóban alaposan kiöblítem friss vízzel a felmosót.

Vasárnap este, még életet leheltünk Macitej bogarának bal hátsó hengerébe, majd a hétvége betetőzéseként megnéztük felvételről a Formula egyet. Era időközben Fehérváron volt, gyerekezett, meg családozott, úgyhogy csak vasárnap este láthatta mekkora munkát végeztünk. Nem is baj, most nem tudott volna segíteni. Esetleg a takarításban. Vele igazából tapétázni nagyon jó. A többi piszkos munkába, ha nem akar nem kell besegítenie. A suli miatt úgyis alig van szabad perce szegénynek.

És mik a tervek. A tervek szerint nem engedek a tempóból, és a héten le kéne csiszolni a loggiás szobát (ezt már kézzel), hogy szombaton újra lehessen glettelni, csiszolni, és ha minden jól menne, vasárnap akár már tapétázhatunk is. Az pedig azt jelentené, hogy vége a poros munkáknak, és már csak élvezetes dolgok vannak hátra, festés parkettázás, bútorozás. Húúú, belegondolni is émelyítő. Jó lenne már pihenni hazajárni.

Figyelem!

Az alábbiakban bemutatásra kerülő történet teljes mértékben a képzelet szüleménye, az abban szereplő szmélyek és szervezetek egyike sem valós. Bármilyen hasonlóság a valósággal csupán a véletlen műve lehet.

Adott ugyebár egy tündérkirálykisasszony, és egy legény, akik távoli falvakból jöttek, de egymásba szerettek, és összekötötték életüket. A családok segítségével megvásárolhattak egy kis lakást a királyi fővárosban. A történetben a probléma ott kezdődik, hogy ezt a kis lakást a Királyi Helytartóságtól vették. A Királyi Helytartóság szabályos értékbecslővel felmérette majd szabályos pályázatot hírdetett, amin ifjú szerelmes párunk minden protekciótól mentesen szabályosan megtette a legjobb ajánlatot a korábban királyi tulajdonban lévő lakásra. A Királyi Helytartóság ülésezett, és elfogadta a legjobb ajánlatot, mint nyertes pályázatot a lakásra. Hőseink öröme eddig kétszer lehetett volna kitörő, és ünnepelhettek volna ama nagy lelkesedésükben, hogy önnálló lakáshoz juthatnak a sátáni bankok, korrupció, protekció, és még megannyi ció segítsége nélkül. Azonban amikor megadták a legjobb ajánlatot, még várni kellett a Királyi Helytartóság döntésére, majd a Királyi Helytartóság döntése után várni kellett a Királyi Kincstár döntésére. A Királyi Kincstár azt vizsgálta ugyanis, hogy a szabályos pályázaton meghírdetett, szabályosan magasan a legjobb árajánlatot adó pár pályázatát szabályosan találta-e szabályosnak a Királyi Helytartóság, és megkaphatják-e valóban a lakást. A Királyi Kincstár a maga bölcsességében döntött, vagy nem döntött (ezt csak az ügyvéd tudná megmondani), mindenesetre hivatalosan is az ifjú páré lett a egyébként egykor kiéget kis vityilló. Nagy hévvel kezdtek a kialakításának, és a szeretett, de meglehetősen egészségtelen bérleményüket feladták, hogy egy félkész (vagy inkább negyedkész) sajátba költözzenek. A párocska boldogan, de sok munkával lassanként alakítgatta tovább az egykori Királyi vagyonhoz tartozó lakást. Kűzdöttek porral, és csiszolással, gletteltek, festettek, és felújítanak a mai napig éjt nappallá téve.

Ebbe a mesés idillbe robbant be egy napon a Királyi Adó és Vámszedő (továbbiakban KAV) levele, hogy ezen és ezen a napon 11:00 és 14:00 között legyen valaki, aki biztosítja a bejutást, mert ők bizony jönnek és elllenőrznek. És hogy mit és miért? A jogszabályi hivatkozásokkal teletűzdelt indoklás szerint azt, hogy miért vették ilyen lehetetlenül olcsón lakást, és azért mert indokolatlanul alacsony az ár. Készítsenek elő minden számlát, blokkot meg minden igazolást, ami a vásárlás óta értéknövelő beruházáshoz kapcsolódik. HOGY MICSODAAAAA? Első megrökönyödésük, és ijedségük után a pár nagy izgalommal várta a KAV ellenőreit, akik ugyebár ellentmondást nem tűrően munkanap közepére bejelentkeztek egy három órás intervallumra. Az ifjú férj sikeresen elszabadult (egyébként királyi cégétől) és 11:00-tól várta a KAV ellenőreit.

Csak várt, várt, várt... 13:50-kor megcsörrent a kaputelefon és bejelntkeztek az adószedők. A KAV elleőrei alapvetően korrektek(nek tűntek), de embertelenek, villámgyorsak, és lényegretörőek voltak. Az ifjú férj az egész eljárás alatt úgy érezte, hogy bűnösnek tartják, egy csalónak, aki áron alul 5 aranyért (amit a családok segítsége nélkül lehetetlenségnek tűnik belátható időn belül összekuporgatni a mai világban) szinte ellopott egy 8 aranyat érő festői királyi kastélyt. Nem érdekelte őket a blokkhalmaz a beszerzett alapanyagokról, vagy a Királyi Helyhatóság pályázati hírdetése, vagy a kikiáltási ár. Jöttek-mentek, 30 nap múlva várhatják a fizetési meghagyást.

Tehát, csak hogy érthető legyen a dolog abszurdítása összefoglalnám:

- A Királyi Helytartóság hivatalos értékbecslővel felbecsülteti a lakást;

- A Királyi Helytartóság szabályos pályázatot hírdet egy irányárral;

- A Királyi Helytartóság szabályos pályázatára beérkezik a legjobb ajánlat;

- A Királyi Helytartóság ülésezik és hőseink pályázatát ítéli nyertesnek, elfogadja az árat;

- A Királyi Helytartóság döntését és az ár realitását megvizsgálja a Királyi Kincstár;

- A Királyi Kincstár szabályosnak talál mindent, köztük az árat is;

- A Királyi Adó és Vámszedő helyszíni ellenőrzést folytat le az ár realitását vizsgálandó, ami alapján a vagyonszerzési illetéket kell fizetni;

- A Királyi Adó és Vámszedő bizottsága majd dönt a felvett jegyzőkönyv és az átlagos forgalmi érték alapján 30 napon belül;

Hát, itt tartunk most a történetben.

Hőseink ismét izgulhatnak, és tördelhetik kezüket, hogy a KAV akit nem érdekel az eladási ár, csak az átlagos forgalmi érték, nem-e dönt úgy, hogy nem is 5 aranyat ér a pici otthonuk (bizonyos szinten ezzel nem is vitatkoznak, mert számukra felbecsülhetetlen értékű) hanem mondjuk 8 aranyat, és az után kell adózniuk.

Reméljük a történet happy end-el végződik!