Újra itt.

A múlt hét elment , pedig nagyon rajta voltam a fürdő plafonján. Sajna csak addig jutottam, hogy vissza lett csiszolva az első glettelés. Szegény fürdő plafon, amilyen kis felület olyan nehezen készül el. Apa mindig húz is vele.

Viszont a loggiás szoba nagy átalakuláson ment keresztül. Először is pénteken ki lett ürítve. Ez azonban nem ment egyszerűen. A kisebbik szoba, ugyanis az elmúlt hónapokban afféle raktárként, anyag és szerszám ellátó központként üzemelt. Itt tároltuk az eddig fel nem használt anyagokat, parkettát, tapétát, stb, valamint minden szerszámot, eszközt, létrát, bicikliket, Era íróasztalát, a cipős dobozt stb stb…

Na mármost, ezek nagyon jól elvoltak eddig, viszont most mindennek helyet kellett találni. Ez nem volt egyszerű, és leginkább az erkély sínylette meg a dolgot. A bringák a lakóhelységbe kerültek, a szerszámok a közlekedőbe, a parketták meg az íróasztal az előszobába, és kb minden más a loggián kötött ki. Itt lett 3 rés a dolgok között, hogy ki lehessen lépni a növényekhez ápolni őket, és ennyi. Elég durván néz ki.

A helyzetet még tetézi, hogy mindent vastagon belepett a glettpor. Történt ugyanis, hogy a felújítás legelején, amikor készen lettünk a nagyszoba glettelésével átküldtem Zsédőt, és Erát a másik szobába, ahol felügyelet nélkül – nyilván a fáradtság hatására – elbohóckodták a dolgot, és vastagon és rosszul gletteltek. Sajnos ez az igazság, bár amúgy sokat segítettek, ez el lett cs.szve. Na ezt a vastag glettelést el kellett tüntetni. Méghozzá gyorsan és kevés energia befektetéssel.

Erre találták ki a flexet és az olyan gumikorongot, amire csiszolópapírt lehet rögzíteni. Ebből vettem egy doboz 40-es papírt. Már pénteken a kipakolás után nekiestünk, de nem ment gyorsan, majd szombat délelőtt Macitej barátommal teljes gőzzel láttunk neki a nem is olyan könnyű melónak. Ugye a flex verte szét rendesen a port, ami miatt 5-10 perc munka után olyan por volt a szobában, hogy a kezemben tartott flexet nem láttam. Ilyenkor tartottunk egy szintén 5-10 perces pihenőt ami közben lógtunk kifelé az erkélyről friss levegővel átjáratva tüdőnket, és dumáltunk. A meló kemény volt, de haladtunk. A korongok gyorsan fogytak, de kitartottak végül. kb 2 óra munkával meg is voltunk. Az ablakok, erkélyajtó tárva-nyitva, áradt kifelé a por, de sajnos a lakás minden szegletébe eljutott.

Már épp az utolsó simításokat végeztük, amikor dörömböltek az ajtón. Egy már ismert néni a 10. emeletről volt az a gondnoknénivel. Hát ez a kb 70-80 éves öregasszony kikelve magából magyarázta, hogy a por beszáll a loggiájára, és hogy megyek-e hozzá takarítani, meg hogy a fia asztmás, és hogy ezt nem lehet bírni, meg… hogy ez megy mióta beköltöztünk. Ahha. Ja meg hogy a fia mondta, hogy olyan mintha tűz lenne, úgy száll a por. Meg magyarázta ott a gondnoknak, hogy nézze meg, hogy nézek én ki, és hogy nálunk a lakásban is mekkora por van.

Nem azzal van a baj, hogy szól, hanem a stílus. Persze, por van, de én se jókedvemből csinálom, és egyszer kell megcsinálni. Magamhoz képest bunkó voltam, bár úgy látszik nem eléggé, mert cimborám azt mondta túl kedves voltam a nénivel.

Na, visszatértem a flexhez, egyrészt, hogy nehogy már pont akkor hagyjuk abba, amikor ránk szólnak, másrészt mert volt még pár simítani való, meg addig terveztem csinálni, amíg az 5. papír is szét nem szakad. Ez hamar bekövetkezett, majd kezdtem pakolni, Macitej meg bevette magát a fürdőbe. Kisvártatva égtelen szirénázás és bár nem láttam tűzoltónak véltem. Még mondtam is Macitejnek, remélem nem ide jönnek. Aztán rendőr is jött, ezt már láttam az ablakból.

Egyszer csak dörömbölnek az ajtón. Ekkor már biztos voltam benne, de amíg ki nem nyitottam az ajtót nem akartam elhinni. A folyosón 4 teljes felszerelésben megjelent különböző eszközöket a kezükben tartó tűzoltó álldogált, felkészülve mindenre. Impozáns látványt nyújtottak. Nem véletlen, hogy hősöknek kijáró tisztelet övezi őket. Már a megjelenésük is magával ragadó. A kemény csizmák, a sötét színű egyenruha, a tiszteletet parancsoló sisakok, a nagy és nehéz szerszámok, és tűzoltóeszközök a kezükben... Miután röviden tisztáztuk a helyzetet, jelentettek a rádión, majd még ácsorogtak kicsit. Idő közben megjelent egy rendőr is, akivel szintén tisztáztuk a helyzetet, majd felszóltak a kaputelefonon, hogy küldjem le a rendőrt, mert megvan a bejelentő.

Ezek után tépelődtem kicsit, majd csupa porosan, úgy, ahogy voltam, lementem a földszintre, nem is tudom miért. Hogy hátha szükség van rám. Közben a lépcsőházban még mindig zengett a 10. emeleti néni károgása. Mindenki tök jó fej, é s megértő volt. Az említett nénit leszámítva mindenki mondta, hogy hát igen ez ezzel jár, meg egyszer meg lesz, és hogy nem vagyunk hangosak se. A port meg össze lehet takarítani. A tűzoltók is jó fejek voltak, úgy tűnt örülnek, hogy nem kellett életet menteniük ezen a szép szombat délutánon. Azért elég kemény volt, hogy kint volt egy szerkocsi, meg egy létrás tűzoltó, és két rendőr. Odalent még megtudtam, hogy a szomszéd házból is hívták a tűzoltókat, meg a mi házunkból a 10-ről valaki. Na lehet tippelni…

Három dolgot fűznék hozzá:

1. Mivel kb. 2 órája folyamatosan poroltunk, így elég későn lettek kihívva a tűzoltók. Ha valóban tűz lett volna, már elég nagy lett volna a baj.
2. Mivel 10 percenként megjelentünk az erkélyen és kb. 10 percig ott is tartózkodtunk, teljes nyugalomban, beszélgetve,  nem kiabáltunk, nem kértünk segítséget, sőt az egyik 9. emeleti szomszéddal el is beszélgettünk (szintén jó fej volt, hogy hát igen ez ezzel jár, és jót mulatott a külsőnkön) nem figyelhették sokáig az esetet azok akik hívták a 105-öt.
3. Senki nem sietett a segítségünkre. Ha tényleg tűz lett volna, akkor aki kihívta a tűzoltókat, nem rohan segíteni? Nem dörömböl, vagy nem győződik meg róla, hogy tényleg tűz van? Én biztos azt tenném.

A kalandok után Zoli segítségével körbegletteltük a szobát, majd vasárnap délelőtt egyedül befejeztem a plafonnal, illetve próbáltam feltakarítani a port. A módszerem bár nem víztakarékos, de kétségkívül hatásos. Első körben a mosdóban kimosott felmosóval kicsavarás nélkül felmosok, majd újabb öblítés után kipréselek belőle annyi vizet amennyit csak tudok, és úgy szedem össze a vizet. Minden törlés között a mosdóban alaposan kiöblítem friss vízzel a felmosót.

Vasárnap este, még életet leheltünk Macitej bogarának bal hátsó hengerébe, majd a hétvége betetőzéseként megnéztük felvételről a Formula egyet. Era időközben Fehérváron volt, gyerekezett, meg családozott, úgyhogy csak vasárnap este láthatta mekkora munkát végeztünk. Nem is baj, most nem tudott volna segíteni. Esetleg a takarításban. Vele igazából tapétázni nagyon jó. A többi piszkos munkába, ha nem akar nem kell besegítenie. A suli miatt úgyis alig van szabad perce szegénynek.

És mik a tervek. A tervek szerint nem engedek a tempóból, és a héten le kéne csiszolni a loggiás szobát (ezt már kézzel), hogy szombaton újra lehessen glettelni, csiszolni, és ha minden jól menne, vasárnap akár már tapétázhatunk is. Az pedig azt jelentené, hogy vége a poros munkáknak, és már csak élvezetes dolgok vannak hátra, festés parkettázás, bútorozás. Húúú, belegondolni is émelyítő. Jó lenne már pihenni hazajárni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.