2013.01.23. 12:05
Bevásárlás
Hétfőn indult a nagy bevásárlás. Era munkából hazafelé megvette a csudálatos csaptelepünket ami végül szögletes csővel szebbnek bizonyult. Baumaxban megvettük a csempéket a konyhába, fürdőszobába, WC-be (bézs), járólapokat a konyhába-erkélyre, az előszoba-közlekedőbe, és a WC-fördőszobába, valamint a fugákat, ragasztókat, minden kelléket a burkolónak. Természetesen az óbudai Baumaxban nem volt minden, minden mennyiségben, így másnap a szabimon Zolival átmentünk a Praktikerben parkettavásárlás után az újpesti Baumaxba és megvettük a maradékokat. Vettünk WC kagylót is, mert ami bent volt, azt az állapota miatt megtarthattuk volna, viszont a kialakítása nem volt számunkra megfelelő. Itt volt talán a vásárlások legnagyobb dilemmája. No name 7 590-ért, vagy Alföldi 13 990-ért. Ti hogy döntöttetek volna? Én megvettem a drágábbat. Mitől tud majdnem feleannyiba kerülni egy német gyártmányú No name vécécsésze mint a magyar Alföldi? Szar a zoáncozása, kispórolták belőle a cserepet? Nem tudom. Hétfőn Bloo (a VW Transporter) annyira meg volt rakva, hogy egy sima kanyarodásnál is beleért a kerék a kerékdobba. Azért ügyes volt, meg kitartó, és nem is tudom mihez kezdenénk nélküle. Kedden a délelőtt tehát elment ismét vásárlással. Ráadásul természetesen nem tettük mindezt hiba nélkül. Az ellenőrzés során kiderült, hogy kell még egy csomag lap az előszobába, és hogy csak fele annyi szegőt vettem mint kellett volna. :D Hát igen, ha kerületet számol az ember nem elég ha összeadja a 4 oldalból kettőnek a méretét, azt még meg kell szororzni kettővel.
Miután a tegnap délelőtt elment a vásárlással, extra nagy erővel estem neki az olyan munkáknak, amik burkolás előtt feltétlenül szükségesek, hangosak, viszont előrehaladás nem látszik a végén. Ennek kapcsán a nagyszobból a közlekedőn át kivéstem a betont és elhúztam az antennakábeleket a WC mögötti szerelvényrészbe, ahonnan majd parkettázás után fúrt lyukon megy át a kisszobába ahol a TV lesz. Azért csak akkor, mert akkor látszik majd milyen magasan kell lyukat fúrni, hogy a szegő mögé lyukadjon ki, ahol a rendeltetési helyére lehet majd elvezetni. Ez természetesen beton flexeléssel, tehát hatalmas porral, és zajjal járt. Le a kalappal a lakók előtt, mert tűrik a dolgokat.
Aztán a nem kevésbé hangos, viszont nem annyira poros tevékenységgel folytattam, átraktam a falon két konnektort, hogy a mosógépnek és a hűtőnek a fal megfelelő oldalán legyen konnektor. Tettem mindezt úgy, hogy az eredeti konnektorok (dugaljak) is megmaradjanak a helyükön, ki tudja, lehet szükségünk lesz rá alapon. Ehhez vésővel ki kellett ütni a korábbi konnektorok hátoldalát, majd új dobozkát berakni, beglettelni, forrasztani, bekötni.
Ma a vizesek dolgoznak a lakásban. Némi riadalom volt reggel, mert felhívtak, hogy nincs kád. Anyukád! :D Hogy akkor azt vigyük mégis mi. Ahha, csak én 8-ra dolgozni jöttem, délutánra meg már végeznének. Na végül elmetek a Praktikerbe, mert mondtam, hogy ott tuti van, és mivel azóta sem Öcsém, aki beengedte őket, sem ők nem hívtak ezért gondolom minden rendben.
Szorítson mindenki aki olvas, hogy a burkoló (Miklós) jöhessen holnap kezdeni! :)
Szóval a szobák nem haladtak, de sok fontos dolgot megcsináltunk, ami nem maradhatott ki. Egyre sürgetőbb a glettelés, csiszolás a nagyszobában. Amit már nagyon várok, az a parkettázás, meg a festés. A tapétázástól meg félek.
2013.01.21. 15:18
Glett party
Pénteken természetesen nem sikerült befejezni a nagyszobát teljesen.
Vasárnap viszont nagy erőkkel estünk neki a glettelésnek, Apa pedig egyéb hasznos tevékenységeket csinált (néha kicsit hangosan).
Szombaton még leugrottunk Eráékhoz egy gyors köszöntésre, meg játszani a lurkókkal. Ennek az lett a vége, hogy rettentően sokat ettem. Hiába dolgozunk sokat a lakással, mérsékelni kell a kajálást, mert nem fogok beférni az ajtónkon. :D A lurkókkal nagyon jól elvoltunk, zabálni valóak mindketten. Vikit annyit cipeltem a nyakamban, hogy a térdhajlatom megfájdult, ami miatt aggódtam kicsit. (igazából mostanában ki-kiujjul a jobb térdemben egy őszi túrázós túlerőltetés) Alapos infralámpázás és Fastum gélezés után azonban másnap újult erővel vethettük magunkat az egyelőre kevésbé látványos, és izgalmas, de annál fontosabb munkába, a glettelésbe.
Jött Zsédő is, aki nagyon sokat segített (glettelt), és szórakoztatta a társaságot, meg Apa, aki különböző szar feladatokat vállalt be. Ilyen volt pl. a WC hátfal kibontása, kipucolása. Era is spaklit kapott a kezébe, meg én is. A nagyszoba körbe van kenve, a plafon 1/3-a, a kisszoba fele. Szerintem nem a legjobban logisztikáztunk, mert a nagyszobának kész kellene lennie, de majd holnap!
Holnap ugyanis szabin vagyok, és glettelünk Zolival, meg festjük a WC hátlapot, meg a szellőző csövet, meg csiszoljuk a glettelést meg konektort építünk be egy-két helyen, meg, a TV és rádió kábelt áthúzzuk a közlekedőn a WC-n át a kis szobába, meg...
Ma Era hazafelé megveszi a MOFÉM csapteleünket. Egy kis érdekesség, tudtátok, hogy az olyan csaptelepeket, amik kádhoz és mosdóhoz egyszerre jók, és zuhany kivezetés is van rajtuk KMT csaptelepeknek hívják? Aztán megveszünk nagyon, nagyon sok mindent, amit lerakatolunk a lakásban.
Szerdán a vizeseké a terep, ha minden jól megy csütörtökön indul a burkolás, pénteken megint szabin vagyok, remélem akkor már a glettelés befejeződik, mert tegnap már eléggé ráuntam a dologra.
Közben az albérletünk február 1-től kiadva, szóval szorul a hurok! :) Azért szerintem vannak esélyeink.
2013.01.18. 12:53
Belekezdtünk
Annyi minden történt, hogy már le is vagyok maradva a blogolással a felújításhoz képest.
Először is átvettük életünk első lakásának kulcsait, ami hatalmas élmény volt, és az ügyintézés elmaradt a várakozásaimtól. Kitöltöttünk egy papírt a mérőállásokról, átvettük a kulcsokat, és ennyi. Semmi fanfár, semmi dobpergés, semmi kézfogás, semmi pecsétes oklevél átadás. Azért nagy volt az öröm. 8:30-ra már mienk is volt első közös otthonunk. Körbejártuk a szomszédokat, bemutatkoztunk, beszélgettünk, mindenki nagyon kedves volt. Még jó, hogy körbenéztünk, mert a munkálatokat nem lehetett megkezdeni 3 előtt, mert a szomszéd néni unokája éjszakás, és sokáig alszik. Ez nem jó hír, de majd igyekszünk tekintettel lenni rá a hangos munkáknál.
A bejárati ajtóval szemben levő ajtójáratot ami az előszobát köti össze a közlekedővel (hívjuk most közlekedőnek) kiszélesítettük egy egész lehelletnyit. Majd aki felénk jár elmesélem a részleteket. Mindenesetre Apával és Öcsémmel el voltunk vele néhány órát. Béreltünk egy méretes ipari porszívót, ami rögtön sittes zsákba szívja a koszt, és azzal a nagyját összeszedtük a kosznak pornak. Vettünk még szerdán néhány szükséges holmit, glettanyagot, spaklit, glettelőt, létrát, stb. Praktikerben rögtön ott is hagytam egy jelentéktelennek nem nevezhető összeget.
Ez volt ugyebár szerdán, majd csütörtökön (tegnap) kimentünk munka után, és kipróbáltuk a glettelést. Szerintem egész jól ment, a nagy glettelővel is tudtam csináln, amivel haladni is jól lehetett. Az anyag, bármennyire is spórolósan csnáltam viszont fogyott, úgyhogy ma veszek 10 zsákkal és kimegyek. A Mai cél, hogy a nagyobikk szoba első glettelése meglegyen. Tegnap még kijött a sógornőm, és az unokatestvérük is megnézni a lakást. Nagyon aranyosak voltak.
Szóval a mai cél a glettelés, terveim szerint vasárnap csiszolunk, és javítunk és jövő héten nagyon szeretnék tapétázni, festeni, aztán parkettát lerakni legalább a nagyobbik szobába.
Öcsém most is kint van, és csiszolja a vésések tömítésére szolgáló betonozásokat, hogy előkészítse a glettelést, és fogadott szakembert is, aki felmérte a dolgát és hétfőn jön-megy.
Ja, és persze ezeken kívül haladnak az egyeztetések a szakemberekkel. Tegnap elég rendesen ledöbbentünk a vizesek árajánlatán, de aztán kis mérlegelés, és telefonálgatás után teljesen reálisnak ítéltük meg az összeget. Szerdán már neki is látnak a munkának, és remélhetőleg végeznek is vele. Hozzák a kádat, kicserélik a teljes csőhálózatot a mérőóráktól. Betesznek egy szűrőt is, hogy mindenféle rozsdás hordalék, és szemét ne juthasson be a mosógépünkbe, vagy ne tömítse el a csaptelepünket.
A vizesek szólnak a burkolónak aki elvileg másnap neki is lát a munkának.
Húha! Csempét, járólapot, fugát, tömítőt, kiegyenlítőt kell vennünk. Meg kell venni a mosdókagylót, a csaptelepet, tapétát, parkettát, szigetelést a parketta alá stb. Van dolog rendesen, lehet szabi kéne megint?!
Era közben intézi a papírügyeket, közművek átírását.
Szóval belekezdtünk.
2013.01.15. 13:20
VÉGRE
2013.01.08. 11:50
:DDDDDDD
Nem mondhatok semmit, mert semmi nem hivatalos, nem akarok senkit bajba sodorni, de :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
A héten vagy a jövő héten várható az értesítés a Vagyonkezelőtől. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
De még nem tudunk semmit...
Utolsó kommentek