fenykep0187_1396939925.jpg_1200x1600

Érdemes az embernek fokhagymát ültetnie.  :)

A fokhagymáról.

peterufo 2014.04.01. 08:45

Védőnő

A múlt hét úgy alakult, hogy keddtől csütörtökig csak fél napokat kellett bent lenni munkában, majd pénteken már egyáltalán nem kellett bejönni. Történt ugyanis, hogy a munkahelyemen, a fölöttünk lévő emeleten eltört a tűzivíz vezeték, és - állítólag - fél órán keresztül hat bár nyomáson ömlött a víz. A 7. emelettől a -1-ig eláztatotta az épület egy bizonyos szárnyát. A mi irodánkat is. Ami nagyobb baj, hogy a szerverek is beáztak, patakokban folyt rajtuk a víz. Illetve dehogy baj. Ajándék hosszú hétvége járt érte, és habár be kellett jönni kedden, szerdán csütörtökön tízig-tizeneggyig, délután egy csomó mindent tudtam intézni. Jó volt, hogy volt időm.

Például elvittem a késemet, a bicskámat és Era körömollóját egy igazi késes-köszörűs mesteremberhez. Amikor leadtam a cuccokat, és eljöttem még csak az volt a véleményem, hogy ilyen vén, megkeseredett rasszista bácsit is ritkán látni, de amikor pénteken elhoztam az - egyébként bámulatosan profi módon megélezett - eszközöket, már tudtam, hogy nem rasszista a bácsi, hanem úgy ámblokk mindenkit utál.

A hétvégén, és tegnap este végre összeállt a felújított városi bringám. Már nagyon elegem volt belőle, hogy ha valamit intézni kell, akkor BKV-val tudok csak menni. Ma tök jó volt betekerni a magújult csendesen suhanó Pukkal (ez a neve). Kb 4-5 havi BKV bérlet árából, remélem most megint 4-5 évre rendbe lett rakva.

Szombat délelőtt és vasárnap nagy rendrakás, és takarítás volt soron. Hetek óta szét volt szedve a bringám a nagyszoba egyik szegletében, és ez nem csak rumlival, szana-szét hagyott szerszámokkal és olajos alkatrészekkel járt, hanem kosszal is. Szombat délelőtt együtt pakoltunk, takarítottunk, aztán délután én cimboráztam, Era szakdogázott. Vasárnap, amíg Era szakdogát írt, én megpucoltam az ablakokat, kereteket, párkányokat kívül-belül. Fel akartam tenni a kábelvezetők fedőjét a loggiás szobában, de még nem lehetett, mert a kábelvezetőt tartó csavarokra lógatott spárgán vannak a vállfás ruháink felakasztva. Szóval amíg nincs vállfás ruhás szekrény, addig a plafonól lógni fog a vezeték.

Amúgy is ráfért a takarítás a lakásra, de most volt oka is. Mára, azaz kedd reggelre - bolondok napjára - beszélték meg Erával, hogy eljön lecsekkolni a kéglit a védőnő. Gondolom, hogy van-e víz,villany, gáz, fűtés. Tegnap a bringaszerelés után vagy éjfélig sütöttem sütit, hogy meg tudjuk őket (őket, merthogy védőnő tanoncot is hozna) kínálni valamivel. Erre ma reggel jött az esemes, hogy göthös és nem jön. Ennek örömére be se ágyaztunk, húztunk dolgozni. :) A saját lakás egyik áldása, hogy időnként - he megértő a partnere - megússza az ember a beágyazást. :D

Időközben megterveztük Erával az előszobába és a közlekedőbe szánt szekrényeket. Rajzoltam méretarányos rajzot, mértünk, radíroztunk, vitáztunk, érveltünk, és kialakultak az elképzeléseink. Tiborral kell majd beszélni, árajánlatot kérni. Jó lesz, szép lesz.

Az erkélyen való renrakás, selejtezés is várat magára. Nagyon érik a dolog, mert itt a szép idő, és használhatatlan. Azért vasárnap picit összébb pakoltam. Így legalább ki lehet lépni. Kertészkedtem is egy kicsit. Fokhagymát ültettem az egyik virágládába. Remélem szépen kihajt majd. Meg is kell majd öntözni!

Még egy picit korábban kb 40 perces kanapén heverészés során kiterveltük a gyerekszoba gyereksarok kialakítását is. Erről majd talán egy következő bejegyzésben.

Ami tapasztalat, és úgy néz ki elszírtuk, az a fürdőben a sótéglák elhelyezése. A sólé ugyanis elméletem szerint, a sótéglák alatt beszivárog a csempe és a zománc közé, és amikor megszárad a kikristályosodott só megrepeszti a zománcot. A zománc pedig apró éles darabokban válik le. Erre valamit ki kell majd találni. Arra gondoltam, hogy azokat a csempe darabokat, amik ki vannak téve a sólének gránit lapokkal, vagy valami zománctalan burkolólappal kell helyettesíteni. Király lesz kibontani az alig több mint 1 éve csempézett részt, és újraburkkolni ezt a kis darabot.

A képekeinket hetek óta el akarjuk helyezni, de valahogy sohase jutunk el odáig. Talán majd ma. Jó lenne már feltenni a fotóinkat, képeinket. Ráadásul semmibe sem kerül. Egyik nap ki kéne találni melyik hova illik, majd bejelölni, másnap hazasietni, fúrni, felakasztani.

peterufo 2014.03.17. 09:49

Bölcső

fenykep0186_1395043693.jpg_1600x1200

Ahogy a címből is kitűnik ez egy bölcső. A mi bölcsőnk. Nem egy jó kép róla sajna. Tegnap enyóséknál indulás előtt lőttem telefonnal, de a lényeg talán látszik. ;) (Sok lesz a smile ebben a bejegyzésben, előre szólok! :) )

Ez az a bölcső, amit Tibortól kaptunk násazjndékba, :) és eddig a fel nem használt ajándékok, csecsebecsék, esküvős emlékek tárolására szolgált Eráék egy használaton kívüli szobájában.

Ám ősztől... úgy néz ki rendeltetés szerű használatba lesz vételezve a mi kis lakásunkban.

Március 15-től kezdve publikus a dolog. Eddig tartott a türelmi időszak, mert szokás, vagy babona, vagy nem is tudom mi miatt úgy döntöttünk, hogy 12. hétig csak lassan szivárogjon az információ. Most már viszont szabad a vásár, ország-világ megtudhatja, hogy érkezik a legifjabb családtag. Ma vagyunk a legutóbbi inforációk alapján 11 hét 7 naposak, vagy 12 hét nulla naposak, vagyis épp lépünk a 13. hétbe. A babánk a hét végére fejtetőtől a farokcsontig kb. 65-78 mm, és megközelítőleg 13-20 g lesz. :) Nagyobb, mint egy LEGO figura. :)

Mához egy hétre megyünk a 12 hetes ultrahangra, - és Era időközbeni szemműtéte miatt kombinált vizsgálatra - ahol már ha jól fordul a csöppség egész ember formája lesz. A nemét természetesen még nem tudjuk, de a születéséig nem is tervezzük megtudni. Neveink vannak időtlen idők óta. Lány, fiu minden jöhet. :)

Era nagyon jó kismama. Csak egyszer hányt, amikor éhgyomorra evett joghurtot reggel. Sokat kavarog a hasa, de jól tűri. Nem bírja a buszozást. Rendkívül érzékeny a szagokara. Eddig például semmi baja nem volt a hagymával (sőt), de most alig bírja elviselni. Nagyon fáradékony, és sokat eszik, de ez szerintem normális. Fura dolgokat még nem kíván. Kezd kerekedni is már. Én is igyekszem jó kispapa lenni. Próbálom levenni a terheket a válláról, már csak azért is, mert a héten még ovis gyakorlaton van, és csütörtökön zárófoglalkozást csinál, ami már a diplomaszerzés egyik utolsó fázisa.

Szóval most így állunk. Ezek a hírek a lakásban is némi átalakulással járnak majd, de erről legközelebb.

 

Végre van olvasólámpánk. Számos akadályt sikeresen lekűzdve a terveknek megfelelően elkészültek. Nagyon büszke vagyok rá.

DSCF1190.JPG

DSCF1199.JPG

DSCF1202.JPG

DSCF1198.JPG

DSCF1204.JPG

DSCF1206.JPG

DSCF1215.JPG

DSCF1219_1.JPG

peterufo 2014.02.04. 08:08

Rendezés

 

rendrak2.jpg

Előszoba rendrakás közben: szemét, kosz

DSCF0879.jpg

Nagyszoba, rendezés előtt Erával.

rendrak1.jpg

Nagyszoba, rendezés közben Erával.

rend.jpg

Nagyszoba rendezés után Era nélkül, de kredenccel, íróasztallal.

 

Szombatra vendégeket vártunk. Persze mikor máskor fognánk neki a megtartandó kredenc nagyszobába való berendezésének. Két kredenc állt kint az előszoba-közlekedő részen. Az egyikben szerszámok, festékek, maradék anyagok, a másik mindennapos használatban cipős szekrényként és egyéb csecse-becsék tárolására befogva. Péntek késő délutántól szombat délig ezt csináltuk. Főleg én, mert az én keresztem volt, de Era is sokat segített. Selejteztem, átnéztem, átrendeztem. Rengeteg szemetet vittem le. Szelektívet, meg vegyeset egyaránt.

Mindenesetre megérte, mert rengeteg helyet nyertünk, egy csomó minden a helyére került, és ha a virágoknak lesz polcuk, akkor lesz egy szabad íróasztal bütyköléshez, művészkedéshez, modellezéshez, stb.

Következők a képek lesznek. Pár nap alatt kitaláljuk a helyüket, utána kifúrom a lukakat, és lesznek képek a falakon. :)

Ja! És már csak egy doboz nincs kipakolva, de abban úgyis használt bringaalkatrészek vannak.

süti beállítások módosítása